Töredelmesen bevallom, nem vagyok az a klasszikus háztartásbeli anyuka, akinél mindig ragyog a lakás (szoktam takarítani, de teljesen hiába), minden nap változatos és egészséges táplálékkal örvendezteti meg a családot (a család nagyobbik része nem örvend az egészséges tápláléknak), és minden délután…

Én az a fajta ember vagyok, akinek mindig utólag jut eszébe, hogy egy adott helyzetben mit kellett vagy lehetett volna mondania. Ez két dolgot árul el rólam. Az egyik, hogy szoktam utólag gondolkodni bizonyos helyzeteken, ami nem egy olyan trendi "mindfulness" hozzáállás, amilyet sokszor szeretnék…

 - Hogy vagy?  - Velem minden rendben! Gyakran elhangzó párbeszéd, amolyan "small talk" két ember között. Előfordulhat felszínes ismeretségben, amikor éppen nem akarunk belemenni az aktuális lelkiállapotunk taglalásába az adott személlyel, vagy akár ha véletlenül összefutunk egy közelebbi…

Nincs olyan gyereknevelési szakirodalom, ami ne hívná fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a gyerekkel kettesben, kizárólag rá figyelve eltöltött idő a szülő-gyerek kapcsolat építése szempontjából. És sajnos olyan szakirodalom sincs, amihez egy titkos mellékletben heti néhány plusz órát adnak…

Vannak szülők, akiknek kicsit megremeg a térdük, amikor az első napon el kell engedniük szeretett porontyuk kezét az óvodai csoport ajtajában, és elengedni őt abba a világba, ahol farkastörvények uralkodnak, és a menő nagycsoportos fiúk szepegő kiscsoportosokat esznek reggelire. Aztán vannak az SNI…

Azzal kezdem, hogy nálunk a családi fényképek készítése valahogy igen mostoha területe az életnek. Eleve sokan vagyunk, és nehéz bennünket egy képre összeterelni. Ha sikerül is, és van, aki lefényképezzen, akkor kizárt, hogy mindenki egyszerre a kamerába néz, és közben nem pislog. A gyerekek…

Amikor Máté megszületett, és megtudtuk, hogy Down-szindrómás, az első, legsötétebb gondolataim egyike az volt, hogy az egész családunk élete romba dőlt, és a testvéreinek egyszer s mindenkorra befellegzett. Mostantól bizonyára semmi időm nem lesz rájuk, el lesznek hanyagolva, és borzasztó életük…

Valahogy az Apák napjának még mindig nincsen akkora kultúrája hazánkban, mint az Anyák napjának. Van egy elméletem, miszerint az ünnepek megünneplését a Virágárusok Titkos Szövetsége nevű háttérhatalom irányítja, és kizárólag azokból az ünnepekből lesz igazán nagy felhajtás, amikre lehet virágot…

Ma nagyon kalandosra sikerült a napunk, pedig csak egy átlagos csütörtöknek indult.   A tanév végéhez közeledve a Korai Fejlesztőben mindig van egy évzáró "buli", amikor a csoportfoglalkozás után ott maradunk egy kicsit enni-inni, beszélgetni. Az évzáró buli ma kis híján lét-záró buli lett…

Legutóbbi posztom után kaptam bőven hideget-meleget (köszi, Index, hogy a legelvetemültebb posztomat teszed címlapra...), és persze felmerült az is, hogy miért nem járok tömegközlekedéssel a Korai Fejlesztőbe, ha ennyire kiakaszt az autózás. Végül is a kérdés maga jogos, úgyhogy elmondom,…